Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Mottó: Tanévben tanulj azért, hogy nyáron csak szórakozhass!

Nyárbúcsúztató a Cserepesházban

A Nyárbúcsúztató Vigalom a Cserepesház szervezésében augusztus utolsó szombatján évek óta nagy népünnepély a Füredi úti lakótelepen. Egyesületünk részvétele is állandó. Sok-sok ismerős örömmel köszöntött bennünket a sátrunknál. 50 órás közösségi munkát végző diákjaink a közönség körében járkálva népszerűsítették a "Szellemi Totó"-nkat, aminek nagy sikere volt. Tagjaink, újak és régiek foglalkoztak 30-35 gyerekkel, családdal, az asztalok körül csoportosulókkal, készítettek május fákat, amik színesítették az egész népünnepélyt. a sok-sok színezést a szülők is segítették, a gyurmázásokból sok szép alkotás született.

 
Tetszettek a Szellemi Totó kérdései a résztvevőknek, nagy sikere volt iskolások és felnőttek körében egyaránt.
Eredmények:
érdeklődő: 85 fő, megfejtést leadta: 63 fő
a max. 13 pontot teljesítette 6 gyermek, akik tárgyjutalmat kaptak:
Berecz Martin 16 éves, Zárai Lili 12 éves, Mátrai Dia 8 éves,
Hrivnák-Jamrik Dániel 11 éves, Edeh Mirabella 9 éves,
Szendrődi Márk 3 éves, szülővel.
12 pontot szerzett további 8 gyermek, akik megérdemlik, hogy nevüket megemlítsük.:
Egyed-Kránicz Csenge, Szabó Tünde, Takács Dániel, Dimény
Kende Imre, Kálmán Botond, Boronkay Zsombor,
Ferkó Diána, Nagy Csenge.
a max. 13 pontot teljesítette 5 felnőtt, akik mind megkapták a könyvjutalmakat, legkésőbb keddi kézbesítéssel.
Takács Józsefné, Juhász Kocsis Barbara, Farkas Mária,
Zárai Gabriella, Damásdi Borbála.
 
A Civilik uccája rendezvényre új Szellemi Totóval várjuk a kedves vendégeket!


Copyright © 2021 Studium Generale Zuglói Egyesület Rights Reserved.